Adóbevallás és családi pótlék Németországban

Adóbevallás és családi pótlék Németországban
2020.09.02.

Amikor Németországba költöztünk még nem is sejtettem, hogy a szakirányomat egy teljesen új aspektusból is kamatoztatni fogom. Ahogyan a bemutatkozókban is elmeséljük, pénzügyi területen tevékenykedik az egész családunk, és a könyvelői vállalkozásunk Magyarországon is jó tapasztalatokkal gazdagított bennünket. Kétlaki családi és szakmai életünk tehát a német és magyar adózás, könyvelés, bérszámfejtés, illetve a magas színvonalú biztosítási termékek köré épült az évek során.

Nyilvánvaló kihívásai vannak a szülőföldünk elhagyásának, ugyanakkor jócskán megtapasztaltuk a külföldi munka előnyeit is, nem véletlen hoztunk, hozunk ilyen irányú döntéseket, és nem véletlen építünk vállalkozást ebben a szférában. A döntéseink meghozatalakor a környezetünk visszajelzései is erősítettek minket a lépések előkészítésében, és szeretnék most egy kicsit erről is mesélni.

 

Hogyan kezdődött a vállalkozásunk szolgáltatásainak országhatárt átívelő bővítése?

Miután a közelebbi ismerősi kör megkért arra, hogy nézzem át az adóbevallásaikat, családi pótlék igénylésüket, stb… és sikerrel jártam az ügyintézésben, arra gondoltam, hogy a főállásom mellett Németországban is elindítom a saját vállalkozásomat a pénzügyi terület több szegmensében is, ill. bővítem az otthoni cégünk szolgáltatási körét.

 

Folyamatosan képzem magam a ti érdeketekben

Még a kezdetekkor sikerült egyik ismerősünknek egy 2000 EUR értékű visszatérítést megszerezni azáltal, hogy fellebbezést írtam az ügyükben, amit a hivatal kedvezően bírált el. Ezek a sikerélmények vezettek ahhoz, hogy mélyebben is elmerültem a témában.

Egyre jobban érdekelni kezdett ez a terület, elvégeztem egy iskolát is (Geprüfte Fachkraft für Lohn und Gehalt), ami gyakorlatilag bérszámfejtési ügyintézést takar. A főállásomban is havonta 60-70 embernek csinálom meg a bérszámfejtését, de az iskolával bővültek és mélyültek az ismereteim. Az ügyfelek száma folyamatosan gyarapszik azóta is.

 

Sokan kerestek magyar nyelvű szolgáltatást idekint

Magyarul beszélő ismerősökre leltünk Németországban, ami nem is olyan meglepő, hiszen a magyarországi, erdélyi, szlovákiai, romániai, ukrán, szerb magyarok száma Németországban kb. fél millió emberre rúg. Nekik nyilvánvalóan óriási segítség, ha ilyen fontos, szenzitív információkat az anyanyelvükön oszthatnak meg, fogadhatnak be.

Nem is beszélve arról, hogy a német pénzügyi, könyvelői, illetve jogi tanácsadás díja jóval meghaladja a Magyarországon megszokott díjakat. Mi igyekszünk ennél méltányosabb díjszabást megállapítani, és teljeskörűen, magyar nyelven segíteni a hozzánk fordulóknak a német jogszabályok és a német nyelv teljes ismeretében.

 

Hogyan jön képbe a biztosítási terület?

Ha már adóbevallás, családi pótlék, bérszámfejtés, akkor a németeknél nem lehet elmenni a nyugdíj, a gyerekek támogatása, vagy épp a felelősségbiztosítások, jogvédelmi biztosítások témakörei mellett. Ezért határoztam úgy, hogy az egyik legnívósabb német társasággal leszerződve a biztosítási területen is képviselem az érdekeiteket. Az adókedvezmények, állami támogatások magas szintű ismerete révén könnyen lehet, hogy tudok olyan tippeket, ötleteket adni egy díjmentes tájékoztató során, ami (különösen hosszú távon) jelentős összegeket spórol meg egy háztartásnak.

 

Készüljünk fel közösen a változásokra!

Emellett a munkám egyik legfontosabb részének tartom azt, hogy felkészültséget, magabiztosságot adjak az ügyfeleimnek, akik nyugodt szívvel, jogaik, lehetőségeik ismeretében távoznak a megbeszélésekről. Fontos, hogy a pénzügyi kérdésekben időben felkészülj a téged is érintő változásokra, lehetőségekre, hiszen így tudod optimalizálni a megoldásokat is.

 

Keress bátran, ha úgy érzed, lenne miről beszélgetnünk!

 

Keress bizalommal, hívj most!

Balázs Gábor

külkereskedelmi közgazdász

 

Tel: +36/ 30/ 22-99-394

Handy: +49/ 173/ 531-60-38

E-mail: nemetjovedelem@gmail.com

Vissza
teleclinic_no fekszik az agyon laptoppal az oleben

Jó lenne egy orvos, aki egész nap ott csücsül a zsebedben? Mi fán terem a TeleClinic?

2022.10.15.

Neked hány olyan egészségügyi panaszod, megválaszolatlan kérdésed, vagy gyors megerősítésre váró élethelyzeted adódik, amihez szükséged lenn egy megbízható orvosra? Hány olyan orvost ismersz, aki szívesen segítene neked egyetlen telefonhívásban is a megfelelő irányba orientálódni, mikor épp vészhelyzetben, épp a rendelőtől távol vagy? Hány vizsgálatot, szűrést halasztasz el időponthiány, pénzhiány, vagy épp félelemből való halogatás miatt mostanában? Rengeteg kérdés, és egy nagyon biztató lehetőség felvázolása következik!

Megnézem
frog-914132

Élvezem-e az állami balesetbiztosítás védettséget a WC-ben is?

2021.06.25.

Jó kérdés! A munkaidő része a munkaközi szünet, a pihenőidő. A Munka törvénykönyve szerint legkésőbb 6 óra munkavégzés után 30 perc kötelező pihenőidő van előírva. Több, mint 9 órás munkavégzést követően 45 percre emelkedik a pihenőidő hossza. Ebben az esetben joggal gondolhatnánk, hogy a pihenőidőben végzett tevékenység esetén is élvezzük az állami balesetbiztositás védettségét...

Megnézem