D.A.S – ha az apróbetűs részt inkább a saját ügyvédedre bíznád…

D.A.S – ha az apróbetűs részt inkább a saját ügyvédedre bíznád…
2021.05.01.

A korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy miért is nagyon életszerű és hasznos egy jogvédelmi biztosítás fenntartása Németországban. Arra is kitértünk, hogy a nagyobb anyagi veszteségek és túlzó óradíjak elkerülése mellett még az életminőségünkre is kihat egy ilyen megnyugtató hátvéd közreműködése, amikor éppen szükséges. A stressz és aggódás helyett szerintünk sokkal jobb egy minimális erő, energia s pénz befektetése, majd ennek hosszútávú és eredményes használata.

Most pedig megnézzük, hogy az Ergo jogvédelmi biztosítása, milyen konkrét esetekben lehet segítségedre. Könnyen lehet, hogy találsz majd olyat, ami már veled is megtörtént, vagy esetleg az ismerőseid futottak bele. Ha találsz egy olyat is, ami a lelked mélyén félelmet, frusztrációt kelt, és mindig is bosszantott, ha belegondoltál, mi lenne, ha…, akkor már érdemes elgondolkodnod egy személyre szabott ajánlat bekérésén, amiben mi tudunk majd teljeskörűen segíteni.

 

Privát jogvédelem

 

A privát jogvédelem röviden összefoglalva: minden olyan helyzet, amiben téged károsítanak. A biztosítás a neked okozott károk összegét igyekszik megtéríteni akár teljes mértékben is. Megtámad egy kutya az utcán? Elcsúszol a jeges járdán, amit a lakópark nem takarított el? Egészségügyi kockázataid támadnak, melyek miatt akár hetekig dolgozni sem tudsz? Akár 5000 euró plusz egyéb költségek összeghatáráig is jogosult lehetsz kártérítésre, ha felhívod a 0-24-es jogsegélyt.

 

Munkajogi védelem

 

Jogtalanul bocsátanak el? Nem jogszerűen foglalkoztatnak? Károd származik a jogellenes körülményekből, eljárásokból, becsületsértésből, vagy például adatkezelésből, leépítésből? Súlyos összegekkel rövidíthetnek meg pillanatok alatt, ha figyelmetlen vagy. Jó lenne utánakérdezni, jó lenne, ha segítenének? Nos, ezért jött létre ez a szolgáltatás.

 

Közlekedéssel kapcsolatos jogi esetek

 

A közutak, a közlekedés, autóvezetés jól tudjuk, hogy sokkal több kockázatot rejtenek magukban, mint az első blikkre gondolnánk. Egyfajta szerencsejáték részesei lehetünk, amint beülünk a voln mögé. Ha mi magunk, vagy a közlekedés többi szereplője akár emberi mulasztás, szándékos károkozás, vagy épp egyszerű véletlen folytán megkárosít bennünket, bizony jól jön a szakértő ügyvéd közbenjárása is. Akár feljelentésre, bírósági ügyintézésre is szükség lehet, ami bizony nem olcsó és nem is szórakoztató mulatság.

 

Ingatlanügyek

 

Leggyakrabban a bérléssel és bérbe adással kapcsolatos jogi viták jellemzőek ebben a kategóriában. A bérlők és tulajdonosok, főbérlők és a szomszédsággal, társasházzal kapcsolatos viták bizony csúnyán elmérgesedhetnek, vagy szó nélkül múlhatnak el abban az esetben, ha a hivatalos ügyintézésről lemondunk. Igen is fontos, hogy érdekeinket képviseltessük ebben a lényeges és hétköznapi témában.

 

Speciális jogsértési kategóriák

 

Akik tanárként, rendőrként, edzőként, szociális munkásként, járművezetőként, egyszóval valamilyen felelősségteljes állami, vagy privát szolgáltatásban dolgoznak, mindenképp fontolják meg ezt a kategóriát. Itt ugyanis arról van szó, hogyha megvádolnak bennünket például a felelősségünk mulasztása, hibázás, károkozás, visszaélés, vagy hasonló kellemetlen, akár alaptalan állítás miatt, akkor igen is van hova fordulnunk! Ez a kategória speciálisan a szakosodott védőügyvédek kategóriája, akik bizony nem filléres óradíjjal dolgoznak a piacon és másik oldalról viszont komoly összegeket, akár börtönbüntetést spórolhatnak meg nekünk.

 

Telefonos jogsegély

 

Egy kérdéses esetben felmerülhet bennünk a kérdés, hogy milyen a jogi helyzet ebben a konkrét esetben. És hogy érdemes-e jogi vitát folytatni. Ha szeretnénk telefonon elővigyázatossági tanácsokat kapni a helyes eljárás elindítása előtt, akkor erre is lehetőségünk van. A D.A.S. kérésre az ügyfélszolgálat egy ügyvédet kapcsol hozzánk, aki az adott szakterületre szakosodott, és aki azonnal és részletesen tanácsot ad.

 

Mediáció minden élethelyzetben

 

A mediáció, vagyis az élet minden területén lehetséges. A kézművesekkel, a bérbeadóval, a szomszéddal vagy a munkáltatóval folytatott vitákban. A közvetítéssel elkerülhetők a hosszú folyamatok és a magas eljárási költségek. Emellett az érintett felek, pl. szomszédok vagy alkalmazottak és munkaadók viszonya is jelentősen javul a jövőre nézve.

 

Speciális jogi szakember ajánlás

 

Minden kérdéshez megfelelő, hozzáértő ügyvédet találni nem olyan egyszerű: keressük szórólapokon, vagy az interneten? Kérdezzünk meg barátokat? Ezek az utak gyakran nem célravezetők. Egész Németországban tevékenykedő szolgáltatási hálózatával a D.A.S. jól tájékozott és naprakész helyi ügyvédeket tud ajánlani bármilyen területen.

 

Érdekel részletesebben is? Beszéljünk meg egy konzultációt, ami nem kerül pénzbe, és nézzük meg közösen!

 

Balázs Gábor


Leitender Repräsentant
der ERGO Beratung und Vertrieb AG


email: nemetjovedelem@gmail.com

email: gabor.balazs@ergo.de


mobil: 01575/0144407

mobil: 30/ 22 99 394

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések

balazsgabor_44_2_jogibiztositas2

D.A.S – ha az apróbetűs részt inkább a saját ügyvédedre bíznád…

2021.05.01.

A korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy miért is nagyon életszerű és hasznos egy jogvédelmi biztosítás fenntartása Németországban. Arra is kitértünk, hogy a nagyobb anyagi veszteségek és túlzó óradíjak elkerülése mellett még az életminőségünkre is kihat egy ilyen megnyugtató hátvéd közreműködése, amikor éppen szükséges. A stressz és aggódás helyett szerintünk sokkal jobb egy minimális erő, energia s pénz befektetése, majd ennek hosszútávú és eredményes használata.

Megnézem