Mit tanultam a németektől a pénzügyi tudatosságról és nevelésről?

Mit tanultam a németektől a pénzügyi tudatosságról és nevelésről?
2020.10.10.

Több éve Németországban élünk, dolgozunk, vállalkozunk a családommal, akikkel korábban, Magyarországon is pénzügyi területen tevékenykedtünk. Ha már láttad az oldalunkat, biztosan láttad a bemutatkozómban is, hogy a korábbi könyvelői terület mellett számos irányba továbbképeztem magam. Erre egyrészt igényességből, másrészt a hozzám fordulók kérdéseinek megválaszolása kapcsán is szükség volt.

A szolgáltatásaink mostanra már felölelik a biztosítási szektor legfontosabb területeit, a könyvelést, adózást, családi pótlék-és állami támogatások széles spektrumát is. Meggyőződésem, hogy szükség van Németországban magyar nyelven is elérhető nívós pénzügyi tanácsadásra, hiszen többszázezren élnek itt magyarok és magyar nyelven beszélők. Sokan azok közül, akik külföldön futnak be karriert, egy jelentős indokként határozták meg a magasabb megélhetési színvonal lehetőségét is. Emellett azonban fontos tisztában lenni egy adott ország társadalmi berendezkedésével, ezen belül pénzügyi kultúrájával is, ha be akarunk illeszkedni a közösségbe.

 

Mit tanulok folyamatosan a németektől a pénzügyekről?

 

A személyes pénzügyek, a sajátos stratégiák, illetve már eleve a téma feszegetése sokkal kevésbé jellemző Magyarországon, mint idekint. Nem számít elhanyagolt témának a baráti, családi összejövetelek kapcsán sem a pénzről, befektetésekről, személyes tapasztalatokról mesélni, kérdezni. Már az általános iskolában is sok szó esik az alapvető pénzügyi gondolkodásról, alapvető fogalmakról, bankokról, kártyákról, megtakarításokról.

 

Éppen ezért nagyon sok német gyereknek teljesen természetes, hogy valamilyen szinten foglalkozik ezzel a témakörrel, ráadásul első kézből, hiteles forrásból értesül a 21. század trendjeiről, amik majd hamarosan őt is érinteni fogják. Sőt, mivel a németeknél bevett gyakorlat, hogy az első fizetésükből már lakásra, autóra, nyugdíjara és persze biztosításokra is félretesznek, ezért a kisgyerekek nagy többségükben nem csak a szüleiktől, hanem a hosszú évtizedeken át öngondoskodást végző nagyszüleiktől, esetleg dédszüleiktől is támogatást kapnak az életkezdéshez, egyetemi tanulmányokhoz, ritka, hogy hitelfelvételre kerülne sor ezekben a hétköznapi esetekben.

 

A gyerekek rengeteget tanulhatnak a példákból

 

Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy a családban szinte mindenki támogatta, vagy támogathatná szorult helyzetében pénzügyi szempontból is, akkor valószínű, hogy a saját csemetéivel szemben ő maga is hasonlóan jár majd el. Ez számunkra is nagyon fontos szemponttá vált a családban, és csak megerősített az, hogy az itteni környezetben mindez teljesen természetesnek, vagy legalábbis gyakorinak számít.

 

Mutass példát te is, tanítsd a gyermeked!

 

Nagyon fontos a példamutatás, az ár-érték arány megértetése, a munkalehetőségek felvázolása, az egyszerűbb vállalkozói-vagy háztartásvezetési ötletek megosztása már kiskorban is. Ezt szerény anyagi körülmények között is átadhatjuk a gyermeknek, és pontosan megértethetjük vele azt is, amennyiben tisztában vagyunk vele, hogy mi vezetett oda, hogy nélkülözés, instabil anyagi helyzet alakult ki a családban. A gyerekek nagyra becsülik az őszinteséget, és tiszteletet ébreszt bennük az ilyesfajta felnőtt hozzáállás, a felelősségvállalás és az ok-okozati tényezők feltárása.

 

Kívánunk örömteli és tanulságos beszélgetéseket a gyerekekkel!

  •  

További információkért kövesd a Facebook oldalunkat:

https://www.facebook.com/nemetmagyar2016

  •  

Keress bizalommal ha tanácsadásra van szükséged!

Balázs Gábor

külkereskedelmi közgazdász

Tel: +36/ 30/ 22-99-394

Handy: 01 575 01 444 07

E-mail: nemetjovedelem@gmail.com

Vissza
teleclinic_no fekszik az agyon laptoppal az oleben

Jó lenne egy orvos, aki egész nap ott csücsül a zsebedben? Mi fán terem a TeleClinic?

2022.10.15.

Neked hány olyan egészségügyi panaszod, megválaszolatlan kérdésed, vagy gyors megerősítésre váró élethelyzeted adódik, amihez szükséged lenn egy megbízható orvosra? Hány olyan orvost ismersz, aki szívesen segítene neked egyetlen telefonhívásban is a megfelelő irányba orientálódni, mikor épp vészhelyzetben, épp a rendelőtől távol vagy? Hány vizsgálatot, szűrést halasztasz el időponthiány, pénzhiány, vagy épp félelemből való halogatás miatt mostanában? Rengeteg kérdés, és egy nagyon biztató lehetőség felvázolása következik!

Megnézem
frog-914132

Élvezem-e az állami balesetbiztosítás védettséget a WC-ben is?

2021.06.25.

Jó kérdés! A munkaidő része a munkaközi szünet, a pihenőidő. A Munka törvénykönyve szerint legkésőbb 6 óra munkavégzés után 30 perc kötelező pihenőidő van előírva. Több, mint 9 órás munkavégzést követően 45 percre emelkedik a pihenőidő hossza. Ebben az esetben joggal gondolhatnánk, hogy a pihenőidőben végzett tevékenység esetén is élvezzük az állami balesetbiztositás védettségét...

Megnézem